Kettőnk ambivalenciája

Szó, mit születésemkor

apám mondott édesanyámnak.

Szó, mit némelyek túl gyakran

és talán túl hamar használnak.

A szerelem utolsó korty rosé

szorongatva  a pultnál,

mikor szívem szemernyi közhely

szándékán szótlanul szalutál.



A szerelem Radnóti vers

anyám remegő hangján.

Az apám ringatja,

míg én fekszem a karján.



A szerelem fekete bakelit

véget nem érő csendje.

Az én fiam majd nem érti.

Szívnek szonettje.



A szerelem árva

Dosztojevszkij magánya,

dohos papírok szaga

egy fiók mélyére zárva.



A szerelem légszomj.

A pánikbeteg hét perce.

Kettőnk ambivalenciája,

mélyen az éterben.



A szerelem bölcső.

Egy bőr alá nyúló tövis-

vérvörösen hímezve-,

mely ápol, s talán kínoz is.