'...itt lerakom....'

nem kérdem már hogy lett volna

hogyha nem így

 

lassan múló hosszú éj ez

nem szeretem

 

de nem kell többé emlékeznem

továbbvinni sincs már kedvem

itt lerakom

 

a mi házunk nem lett törvény

 

– ez a lassú éj is múlik

 

csöndje a múltra csukódik 

épp jókor – fárad a szívem

 

csönd 

belekong

s négyig számol zengő messzi harang

bezubog a hang

de megint:

csönd

“A hit látja a láthatatlant. Elhiszi a hihetetlent és eléri a lehetetlent.”

most ilyen korszak van ez már a harctér
nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél
most már kisírom semmi nem riaszt el
hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel
a Föld is lakható hely lett miattad
épp csak nem veled - te aztán megadtad
ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem
nem tudom: erőm szivárog belőlem
de oly rég tartom ezt a mérlegformát
kezemmel egybeforrt az égő korlát
így te csak nyugodtan értékeld másképp
nem estem még le s nem húzódtam hátrébb
bár mint az öngyilkos cseléd a gangról

hozzád ki mernék lépni önmagamból

Magyam vagyok egyedül...

ismerem magamat tudom mit beszélek
ha köszönöm százszor mit ezerszer bántam
hogy csak félbe-szerbe sikerült az élet
és te megmaradtál álmom birtokában
azt hogy bántottalak volna tudhatom jól
hiszen erős vagyok alakító kezű
az emberben annyi beste árnyék tombol
néha még nem ütni sem olyan egyszerű
volt-e? nem is volt hely más életnek bennem
mellettem is alig míg tartott küzdelmem
a parancs az volt hogy önmagam kell lennem
no hát: magam vagyok minden értelemben

"Csakhogy épp a gyenge tudjon erős lenni és elmenni, ha az erős túlságosan gyenge ahhoz, hogy a gyengének fájdalmat okozzon.”

van úgy hogy tévedésből megszeretnek
és átkozódsz az isten tudja mér
van úgy hogy évek óta ezt kerested
de mégse mész be nincs pucádba vér

van úgy hogy reccs és nincs ki megragassza
kidől a kóla a farmerodra szárad
van úgy hogy köpsz az ébredő tavaszra
és otthon ülsz egész nap mint az állat

van úgy hogy sörre gondolsz és perecre
plasztik babácskák szőkesége húz
van úgy hogy több az este mint a lecke
bedobsz egy ötvenest you win you lose

van úgy hogy állsz a könny meg mint a charleston
pereg pereg akár ha film a vásznon

(Varró Dani)

sose tudni mikor jössz megint
hogy elvesztek vagy kapok valamit
és azt se hogy mért azt amit éppen
de a programomhoz nem feltétlen
illeszthető ami adatik
én bölcsülök te szeszélyes maradsz
mást várnék ha ütsz ha simogatsz
ha mégis meglesz mit már nem reméltem:
nem biztos hogy követed az éhem
ha a rended szerint enni adsz

ez az a perc: egyszerre tiszta lett
akár a hangod a kusza zsivajban
szokatlan éles és egyértelmű

hogy miben is osztozom veled
amikor hirtelen megeredt nyelvvel
kiadod minden nyűgödet
hozod a sorsod én pedig itt vagyok
meg fogom próbálni hogy újraírjam
ígérek fűt-fát s meg is valósul
amíg majd rám hagyod
most is: ha hitetlen az égre nézel
azért csak hallgatod
idehajolsz kezed a térdemen
szemedben már-már kedv ami csillan
és hogyha gúny azt
még inkább meg lehet értenem
nézem a kezed de nehogy elillanj
megfogni nem merem

milyen belátó keleti dallam
túl minden érzelmen diadalon
valami messzi kering a dalban
s mintha a visszfény még érintené
valami arany pattan a húrról
valami távoli nagy fájdalom
de már az élő élményen túlról
lépdelek rajta a csönded felé

(Falcsik Mari)