Litánia

Ó, éjem, égem, kékem,
Te kedves kedvességem!
Csobogó teli korsóm,
friss hajnali harangszóm,
csendes, nyugalmas álmom,
napfényes délutánom!

"Szerelem" - ezt már írtuk,
prózába, versbe sírtuk.
Szerelem: - olcsó szó ez!
Szerelem! Így ne hívjuk!
Apám vagy és fiam vagy,
a mátkám és a bátyám.
Kicsiny fészkes madárkám,
ideál, szent, komoly, nagy,
pajtásom, kedvesem vagy.

Hittel és emberséggel
első Te, kit vállallak.
Kit szívvel, szóval vallak,
és álmomba se csallak.
Kit bántani nem hagynék,
kiért tán ölni tudnék,
Te édes-kedves társam,
miféle szerződés ez?
Micsoda Isten írta?

Csend...

Én nem tudok a csendről
melybe száz forró titok
és jövendő viharok lelke ébred
hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel
idegzett húr most, oh most pattan el
vagy fölzengi a nagy harmóniát
az életet, az üdvöt, a halált.
Mindegy, valami jönni, jönni fog!
- Ily csendről nem tudok.


De ismerem, hol bús töprengés ág-boga terem
a csonka múlt idétlen hordozóját
sok-sok magános, lomha alkonyórát
melyből a szótalan, közömbös árnyak
vád nélkül, halkan a szivemre szállnak
s a szívnek várni, várni nincs joga
úgy jő a holnap, ahogy jött a ma
míg percre perc születni kénytelen

- e csöndet ismerem.

.

Színek és évek

Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történik-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem.Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár, néha csak egy pár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán, és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém, és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak.

***

"Minden szerelem testiség!" - mondják ma -, de éppúgy lelkiesnek is lehetne mondani a leghitványabb kalandot is, mert amíg van, nem lehet képzelet és megindulás nélkül. Hisz egészen hazudni olyan fáradság és áldozat volna, amilyenre nem is képes férfi.

Találkozás (ÍP)

Az asszony víg, dalos volt, - kacaja,
Mint hajnalidőn gerlice szava,
Felhangzott szüntelen.
A férfi nézte és ámulva szólt:
- Lám! Azelőtt ilyen szép sose volt,
-Én így nem ismerem!

Továbbment. S hogy talált egy szőke lányra,
Leült mellé és súgva magyarázta,
Hogy "mi a szerelem?"
Mikor füléhez hajlott mosolyogva,
Az asszony ránézett, féltőn, titokba:
- Igy sose bánt velem!

Nemrég, - szerelmük végső idejébe,
-Hogy együtt ültek, csendben, tépelődve
Magányos estvelen, - - -
Egyik se tudta még, hogy mi a gyásza,
-Akartak még, - s már nem tudtak egymásra
Rámosolyogni sem.

"A futás egyensúlyban és optimistán tart."

Nekem mégis ez a vers jutott eszembe ma kocogás közben:

Egy fáradt pille ringott haldokolva
Tarlott gallyon, barnás levél alatt.
Sápadt falombok halovány árnyéka
Remegve űzött őszi sugarat.

Nagyon szomorú mese volt az élet.
A fán már útrakészült száz madár.
És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
És csillagkönnyel lett tele az ég.
Azon az éjen álmok látogattak,
Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
Mégis egész tündérország befért.-
És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

Álmodtam én már sokszor égiszépet
És mindig fájó szívvel ébredék.Elég!
Álmodni nem akarok többet,
Se húnyt reményeket siratni még.

Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
Jöhetne már maga a boldogság is,
Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.