A fele se tréfa...

Hajtogattam a kukák mögött egy álmot

egy kerthelyiség félreeső részén.

Eldugult piszoárban vitorlázok

sapkám a hold, fésűm a szél.

Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok

fojtogató bűntudat emészt.

A szívek szemétdombján kapirgálok.

Szeretni, Istenem, milyen nehéz!

Annyi minden bajjal kell még megküzdenem

plusz még itt van a nyakamba varrva 

egy lefejezett szerelem.

Tükröm, tükröm, tükröm mondd meg nékem:

Jól áll-e ez nekem?

Sorra tűnnek el mellőlem a srácok

mindegyiknek jobb dolga akadt.

Zajos magányban foszforeszkálok

a sápadt fényű telihold alatt.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem

ellenséges szélmalmoktól zavaros szellemem

"Nincsen veszély" - mondják -

csak képzelem.

Aztán orvosok jönnek, kezükben fegyver

és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol:

A lakatlan sziget lakó lelke tenger lesz,

a szíve lepényhal. Itt úszkál valahol.

Annyi minden szarral kell még megküzdenem

egy tucat csörgősipkás lidérc horkol mellettem.

Választok egyet. Melyik tetsszen?

Melyik legyen a partnerem?

"Most nálad az idő..."

Fogy időm, minden nappal, órával, perccel rövidebb,
                    magányom teljesebb, elmém tisztább, terhem könnyebb, még egy év, még tíz, még
                    húsz, a házak, gyárak, silótornyok felett, a hegytetőkön, a földi léten túl
                    hívogató, tágas fényesség, már látni vélem végét az útnak, melyen idáig jöttem,
                    nélküled, még rendetlenek hajlamaim, még hatalmában tart a vágy, még visszaélek
                    testemmel, olykor még nemtelen célra használom gondolkodásomat, éjjelente
                    felriadok hűlt helyeden, és nem tudom, hol vagyok, a fiamat keresem és remegek,
                    ha nincs velem, a félelem és szorongás lelke még rajtam, még dolgozik bennem az
                    önzés, a becsvágy, néha még erőt vesz rajtam az önsajnálat, sok még bennem a
                    romlékony, a kikezdhető, még rám akaszkodik, visszahúz, amit a világból fel nem
                    foghatok, de már nem úgy van, mint régen, már nem áltatom magam, nem remélek,
                    tudom, már semmin sem lehet változtatni, már minden mindig így lesz, tehetsz,
                    érezhetsz, mondhatsz bármit, lepereg rólam minden összetett, fontos, személyes,
                    már csak az egyszerű, jelentéktelen és érthető dolgok érdekelnek, kövek alakja,
                    felhők futása, szél zúgása, vizek folyása, tűz izzása, növények élete, állatok
                    halála, ilyenek és hasonlók.

Viharon túl, szélcsenden innen...

Mikor letértem az útról, pontosan tudtam,
hogy ahova lépek, ott nem nő virág.
Néztem jobbra, balra, és a lidércfény kicsalta
szememből a lámpavilág-romantikát.

Tök sötét lett minden.
Szakadt ingem gallérját felhajtom,
megrázom magam, megyek tovább
senki sincsen
viharon túl, szélcsenden innen


Aztán nekiláttam újra, pokoli zsákmánnyal a zsebemben
átgondoltam, hogy lesz a folytatás
A koboldok dögkútja és a szentlélek koszorúja között
van itt egy szimpatikus nyúlcsapás.

Így hát elindulok rajta,
nem nézek se jobbra se balra,
csak hazafelé, egyenesen,
kaland a karma,
Kicsi kincsem
viharon túl, szélcsenden innen.

Na szóval szeretlek én Élet,
mert te olyan jó vagy hozzám.
Ha néha el is vettél,
később mindent bepótoltál,
Lenn a sliccem
viharon túl, szélcsenden innen...

Most mondanám, de nem bírom.
Megtehetném, mégsem szidom.
Liliom volt az éjben, kósza sugár.
Látod Nyina, múlik már.

Ha ez a szívem, hát röhögnöm kell.
Bolondulj meg, élet, Isten! Nem érdekel.
Azért játszom, hogy éljek, és az is kell,
hogy Te is lásd, Nyina, milyen
az álmok pórázán égni el.

Most a vágyak házában kóbor kutyák.
Ábrándok oltárán gazdátlan szukák.
Vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál
Ó, csak Nyina jönne már!

Utáltam és szerettem,
Az lett megírva, hogy elvesszen.
Ez a szív ott a porban az egyetlen.
Láttam magamat a szemedben.

Táncolj, Nyina!

A semmi néha fáj...

Elmentél mire megjöttem így csúsztam ki a szerepből
Megjöttél mikor elmentem a semmi néha fáj
Azt mondtad hogy a bőröd sikít nem megy ki a fejemből
Ártatlanul megpördül a táj

Túlvilági fellegek közt szállunk dobokon ülve
Izzó szemű szellemekkel flörtölget a szél
Egy vicces kedvű fénylő lény szemében elmerülve
Megnyugszik itt minden ami fél

Van úgy hogy vörös a Hold
Van úgy hogy kereket old

Húst szorítva bőröd mondja kéne még a jóból
Menjünk már az a legfényesebb irány a mennyország
Hoppá lángoló valaggal rohanunk ki a pokolból
Könnyes szemmel valaki beléd vág

Van úgy hogy vörös a Hold
Van úgy hogy kereket old...

Valamit érezni tudnék...

Üdvözlöm érintem nem mutatom
Nem emlékeztetem nem kutatom
Nem zavarom zavarom csak figyelem
Belefeledkezem vele utazom

Nem sürgetem nem várom
Nem bántom nem sajnálom
Nem sajnáltatom magam magam adom
Neki megadom neki megadom magam

Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belelátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelídítem megbánom
Meggyújtom eloltom meggyújtom eloltom
Megoltalmazom elragadom
Elragadtatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam

Nem suttogom elkántálom
Megkóstolom megkínálom
Keveredek belehabarodom
Belefeledkezem vele utazom
Felismerem feltüzelem
Megszállom megbabonázom
Megbabonáztatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam

Ajjajjaj...

Ha nyikorog a szekér,
És ködbe' iázik a szamár.
Lebeg a szögre akasztva az idő,
De a mami ma még haza vár.
Ragad a hajnal, süpped a beton,
És visszafele forog a föld.
Egy angyal zúg le a gangról ,
mer' az Úr A bánat rozsdás kardjába dől.
Nem tudom a neved,
Csak hallgatom, mit ugat a mély.
Szívesen szánkóznék lefele veled,
De engem nem vonz már a meredély.
Dugd le az ujjad, dőlj meg egy kicsit,
Míg hánysz, én tartom a fejed.
Rakétákat lő a telihold,
S te valahogy nem találod a helyed.
Ajjajjaj, Egy levelet felkapott a vihar.

Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Félős nyuszi csak a kalapban.
Hallod-e, te bolond
Ahogy az ereimben lüktet a vér.
Rezeg az emberben minden atom,
És csak az téved el, aki él!
De ha csak dünnyödsz, mardosod magad,
És nyaldosod a sebeidet.
Ami ma még az ajtón bejön,
Holnap a kulcslyukon kimegy.
Ajjajjaj,

Egy levelet felkapott a vihar
Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Félős nyuszi csak a kalapban.
Aj-jaj-jaj, aj-jaj-jaj,
Egy levelet felkapott a vihar
Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Céltalan üzenet a palackban.

Az lett megírva, hogy elvesszen...

Most mondanám, de nem bírom.
Megtehetném, mégsem szidom.
Liliom volt az éjben, kósza sugár.
Látod Nyina, múlik már.

Ha ez a szívem, hát röhögnöm kell.
Bolondulj meg, élet, Isten! Nem érdekel.
Azért játszom, hogy éljek, és az is kell,
hogy Te is lásd, Nyina, milyen
az álmok pórázán égni el.

Most a vágyak házában kóbor kutyák.
Ábrándok oltárán gazdátlan szukák.
Vonyítják, hogy ez a szerelem egy kis halál
Ó, csak Nyina jönne már! Utáltam és szerettem,
Az lett megírva, hogy elvesszen.
Ez a szív ott a porban az egyetlen.
Láttam magamat a szemedben.