Rémisztően pontos...

Mindig is őt szerettem volna, 

aztán közbejött ez meg az

meg amaz- kétszer-, meg egy régi...

Sodort minket a négybetűs 

néha közel, máskor távol, 

de nem jutottunk az úton végig. 

Mindig is őt szerettem volna, 

aztán közbejött a világ 

meg néhány élet közeli élmény, 

s majdnem utolértem, 

mint a végzet a bolond lányt, 

de éreztem Ő lesz majd, 

aki kinevet a végén.
És hiába tapostam idegen kertekben virágokat,
hidegen fogadkozva élettelen szerelmekért.
Hiába nyeltem a közöny magvait
és szórtam széjjel álmaim hamvait...
Minden idegem ridegen taszít a valóság felé...
Nem menekülsz!
Hiába volt bárki bármikor,
ha szembejön, elég egy félmosoly...
de mindegyik Ő volt.

Nincs veszve semmi- míg kislányok ormótlan tokban nagybőgőt cipelnek...

Eszes lény az ember, tehát mérlegel: tegye, ne tegye. S közben kuncog benne a lélek: "Csak töprengj, okoskodj- dönteni úgyis én fogok, sőt már döntöttem is, ha te még nem is értesültél róla."

Annyira talán senki se bűnös, hogy minden álmát kiérdemelje.

Dehogyis kopik a szeretet az idő múlásával! Sőt. Minél ismerősebb minden mozdulat és minden megszokott ügyetlenkedés, annál szeretetreméltóbb.

Cigányút

Úgy értem, kezdek belefáradni, hogy soha nincs igazam, csak azért, mert pasi vagyok. Úgy értem, hányszor vághatják arcodba, hogy elnyomó, előítéletes ellenség vagy, amíg feladod a harcot és tényleg az leszel. Úgy értem a férfiak nem születnek hímsoviniszta disznónak, valaki azzá teszi őket, és az a valaki egyre gyakrabban nő. Egy idő után behúzod a farkad és inkább elfogadod a tényt, hogy férfisoviniszta, bigott, érzéketlen ördög vagy, a kretének kreténje. Igaza van a nőknek. Tévedtél. Hozzászoksz a gondolathoz. Megfelelsz az elvárásoknak.

Egyébként meg

Együtt leszünk, mint a gemenci szarvasok
Árvízkor, még sosem volt nagyobb
Esély, we are the world, give peace a chance
I like gemenc...

Dömdödöm.

"Magányos őrtorony a parton..."

"Dúdolsz a fülemben.
Játszol bennem, játszol és élsz.
Rohansz bennem.
Felkavarsz, és én minden tartalmam elvesztem.
Belém költöztél.
Mégsem tudod, hova jár haza a sok apró mozdulatod."

Az embernek kíméletlennek kell lennie elvi kérdésekben.

Az az ember, aki visszajön a kapun, sosem lesz pontosan ugyanaz, mint aki átlépett rajta.

Who cares?

Mindenben és mindenkor keresed lelked feloldó magányát.
Ki érti meg a kínodat? Kit érdekel a Másik? Van ember, ki számontartja szenvedésedet?
Tomboló, vég nélküli szenvedélyed veted papírra, és megjelenik előtted egy meggyötört vigasz, hogy kisírtad lelked minden nyomorúságát.
Ki érti meg árvaságodat, ha magad sem érted, élsz-e még?
Amikor legyűr a fájdalom, és nem jön az enyhülés, nem nyújt békét lelkednek a szó.
Amikor sok szenvedő lélek egymáshoz menekül és egyetlen egészben tornyosul a fájdalom.
Amikor a másikban keressük önmagunk és önmagunkban a másikat találjuk, ki érti meg, hogy becsapjuk a pillanatot?
Ki érti meg, amikor szíved vad dobbanásokkal ébreszti érzékeidet, és a csend elnyeli sikolyod?
Börtönbe zárva éled testtelen magányod és kínjaidnak színtere lesz minden gondolat.
Ki érti a színes képeket, mit álmaidban festesz?
Ha sötét rengetegben járva a hold fénye világítja meg létedet, ki érti meg, hogy miért járja át ismeretlen boldogság a szíved?
Ki érti meg a tegnapod? S ki érti meg azt, hogy a holnap is, csak a mának folytatása lesz?