Three meters above the sky

The days turn into months,

and you still feel the same,

you still feel all the pain,

all the love you have for him,

hasint faded yet,

the flashbacks consume your living moments,

you lie next to eachother,

you ask how happy he is,

he sais "from here to Barcelona"

you respond "I am more happy,

from here to the sky"

he whispers "I am more happy,desde aquí a tres metros sobre el cielo"

summer ended,

as did the love,

After months upon months,

of constantly thinking about him,

crying yourself to sleep at night,

thinking youll somehow find your way back to eachother,

its fate,its meant to be,

were supposed to be together,

well be together again I just know it,

after this..well,

it just hits you,

Suddenly you realize that everything is over,

really,

theres no going back,you feel it,

And then you try to remember,

at what point it all began,

and you discover it started before you thought,

long before,

And its at that moment you realize,

things only happen once,

and no matter how hard you try,

youll never feel the same again,

youll never again feel,

Tres Metros Sobre El Cielo.

Tegnap- Ma- Holnap

Tegnap

Még zöldaranyban álltak a fák,

és rózsakék volt a kora este.

De tudtuk, utolsót sóhajt a nyár,

és beleremeg bágyadt teste.

Ma

Ködfolttal ébreszt az őszi reggel,

a kertvégi nádas vöröslő hajnala.

Emléked elsárgul a levelekkel,

de velem marad tavaszunk dallama.

Holnap

Meztelen nyújtóznak felém az ágak,

meghitt ösvényünk hópaplan fedi.

Vakító fehéren tiszták a vágyak,

ha a Nap sugarát ajkamon feledi.

Most kellene...

Most kellene kimutatnom pedig,
kimondani, mert most vagy itt,
most, hogy minden más, mint eddig,
hogy az Egész sok apró darabja
annyi év után végre összeállt.
De lázadok, direkt dacolok (veled),
feszítem a húrt, tesztelem határaid,
hogy vajon meddig terjed a türelem,
s - mert még nem tudom a titkot -
azt is, hogy hol kezdődik
vagy hol ér véget a szerelem.

És hallgatsz...

És hallgatsz

miközben falak

épülnek s omlanak

bennem - ellened

de már se erőm, se hitem.

Múlt álom vagy

röppenő remény

kesernyés ébredés.

És még mindig hallgatsz:

néma várad hiába ostromolnám.

Csak vert sereg vagyok

halkuló patadobogás

korhadt kerítésre

felfutó lepkeszirmú

folyondárvirág.

"Megfogadtam Isten előtt..."

"- Ígérem neked, hogy harag és háború nélkül elengedlek, ha eljön az ideje. Ha eljön.

- Ígérem, én se bántalak, ha nem úgy sikerül, ahogy kívánjuk. Ha mennem kell, szépen búcsúzom. Ha te távoznál, nem terhellek fájdalmammal. Ámen."

...

Szállást adtál, egy éjszakára 

megosztva párnád. Evangélium. 

Gyönyörű vagy. Semmit se értek. 

Csak jóság van, és nincsenek nemek. 

Újra és újra sírok. Nem miattad. 

Érted. Értem. Boldogok, akik sírnak. 

Szállást adtál egy éjszakára; 

megszálltál mindörökre.

csak szonett

Hitetlenségem büntetése vagy.

Nem számítottam rá, hogy közelemben

lehet még jeget olvasztani ember,

pinceablakon beragyogni nap.

Nem tudtam rólad, nem is vártalak.

Nevettem volna, ha mesélnek rólad.

Nem volt már súlya bennem semmi szónak.

És szétgurult rizsszemek: mind a nap.

De most: erdők lépnek velem, ha lépek.

A tenger fáradtan mellém zuhan.

A fájdalmak felragyognak s kiégnek:

hangyabolyvilág nyüzsög boldogan

a mellkasomban, és kapkod az élet:

sorsomnak, veled, újra dolga van.