...

Szállást adtál, egy éjszakára 

megosztva párnád. Evangélium. 

Gyönyörű vagy. Semmit se értek. 

Csak jóság van, és nincsenek nemek. 

Újra és újra sírok. Nem miattad. 

Érted. Értem. Boldogok, akik sírnak. 

Szállást adtál egy éjszakára; 

megszálltál mindörökre.

csak szonett

Hitetlenségem büntetése vagy.

Nem számítottam rá, hogy közelemben

lehet még jeget olvasztani ember,

pinceablakon beragyogni nap.

Nem tudtam rólad, nem is vártalak.

Nevettem volna, ha mesélnek rólad.

Nem volt már súlya bennem semmi szónak.

És szétgurult rizsszemek: mind a nap.

De most: erdők lépnek velem, ha lépek.

A tenger fáradtan mellém zuhan.

A fájdalmak felragyognak s kiégnek:

hangyabolyvilág nyüzsög boldogan

a mellkasomban, és kapkod az élet:

sorsomnak, veled, újra dolga van.

Erről van szó:

"Elegem van. Rohadtul unom, hogy az emberek rettegnek kimondani az érzéseiket, nem mernek őszinték lenni. Könyörgöm, mi az Istent vártok valakitől, aki nem az igazságra kíváncsi? Aki elől rejtegetned kell magad? Ez nem élet. Ez kurvára nem az. Mit akarsz te valakitől, aki a szeretet láttán elrohan? Szükséged van rá egyáltalán? Rohadtul nem. Merjetek szeretni és kimutatni az érzéseiteket. Lehet, hogy az Élet leszűkíti a szívkörödet, de tudod mit? Maradjon csak az, aki örül, hogy vagy neki. Hogy szereted, hogy ki mered mutatni azt, amit érzel. Az összes többi csak fárasztó játszma, szükségtelen és életet romboló. Ne tiltsd meg a szívednek, hogy szeressen. Szeretni szexi. Szeretni menő. Félni meg felesleges. Igen, lehet, hogy nemet kapsz. Lehet, hogy fájni fog. Na és? Még mindig jobb, mint egy életen át hazugságban élni."

Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek

mindíg talál a kavicsok közt egyre,

mely mindöröktől fogva az övé,

és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!

Egész szive a tenyerében lüktet,

oly egyetlen egy kezében a kő,

és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.

A víznek fordul, s messze elhajítja.

Hangot sem ad a néma szakitás,

egy egész tenger zúgja mégis vissza. 

Talk to me

Ha mint kisértet jönnél

a végképp befejezettből,

talán tudnánk is

egymással beszélni.

Egy darabig azt hittük,

kezdhetünk valamihez közösen.

Valami többre gondoltunk,

mint aztán egyre kevésbé.

Veled most nemigen tudom, mi van.

Az omlatag társalgás maltere

lett egy időben homályos tébolyod,

önpusztításod mutatványai

összeterelték a szétszéledő

magánfigyelmeket alkalmilag -

abbamaradt ez is.

Fülemben az éjszaka csendje, mint

a sivatag homokját tépkedő szél,

állandó és közömbös.

Itt vagyunk, ne is firtassuk, hol.

Te is, én is.

Hát beszéljünk egymással.

Az tetszik, ha a felelősséget senki sem a másikra tolja...

Itt van az idő most vagy soha!

Nem érdekes, hogy ki az ostoba.

Nem érdekes, hogy ki túl okos,

más vagy többen, nem másnapos.

És más sem vagy, csak a lehetőség

Sok a hiány, de még több a bőség.

Neked van végül is jelentésed

Legyen sok öröm és legyen kevés seb

Kit érdekel, hogy ki mit kúrt el

Legyen már úgy, hogy a harag múlt el.

Itt van a béke a cselekvésre,

a jobb és a balsorsnak legyen vége!

Ne legyél katona János Vitéz

Juliska, bazdmeg hülyének néz.

Tök szar a bosszú, kurva hosszú,

ne érezd magadat hosszan rosszul.

...minden álmomban...

Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz.

...

Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen...

...

El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.

...

Az ember végül homokos
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.