B

Már végleg téged hordlak a szememben,
Mióta abszurd angyalként előttem
Ezen a foszló, végtelen napon
Megjelentél, hogy – ma már jól tudom –
Kiments a végső némaságból engem.

Hurcolnak hullámos vizek,
Énünkből kék forrás ered;
Ki tudja, milyen part a szerelem?
Én nem gyújtogató szemed,
Nem is bronzszobor testedet:
Homlokodon a ráncot szeretem.

Mint a dió, magamba kövesedtem,
Az életem csupán irodalom –
Nézlek belül, s nincs más mit mondanom
Latinul akár, vagy dal-keresetlen:
Már végleg téged hordlak a szememben.

"Jőni fog, ha jőni kell..."

Túl korán, túl sok, túl közel 

jutott hozzám s megundorodtam.

Maradjon minden úgy, ahogy van, 

szívem a jobbért nem perel

Megjön az én időm is, 

addig őrzöm egyetlen életem. 

Magamban, mint egy szigeten.

"Lelki parfüm."

"A nők fejében nem forognak rendben a kerekek."

"A kabátját kigombolta, de a lelke elburkolt maradt. Olyan volt, mint az ismeretlen ház, amelynek csak egy szobája van nyitva, a belső szobákat vasajtók zárják mindenkor."

Ugorj!

Nincs semmiféle varázsmódszer a kezdésre! Ha egy ember az úszómedence szélén állva arra készül, hogy beugorjék a hideg vízbe és azt kérdezné tőled: Hogyan kezdjek beugrani? mindössze azt válaszolnád: Így kezd el, hogy ugorj! Szedd össze a bátorságod és ugorj!
Akár életed minden órájában új lapot kezdhetsz. Ezért aztán semmi értelme, hogy várj a következő hétig, vagy akár holnapig. Remélheted, hogy a következő héten melegebb lesz a víz. Remélheted – de nem lesz melegebb. Hidegebb lesz.

Egymás helyett

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.
De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.
Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.

"A lelkem: Isten hangszere..."

Hiába minden, - egyre romlik
A lelkem: Isten hangszere.
A nyűtt idegek húr-hálózatán
Sátán vonója siklik, siklik,
S dallamtalan, kietlen hangzavar
Kavarog a nyomán.

Én Istenem, én Hangszer-készítőm,
És legfőbb Mesterem,
Te tudod: jót akartam,
Ne hagyj el engemet.
Ha máskép nem lehettem a Tied:
Az örökkévalóság szirtfalához
Vágd hozzá méltó haragodban
Méltatlan hangszered!

Az olvasásról

Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni.

Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében.

Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben.

Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék.

Gondold meg, hogy csak az ember olvas.