Egymás helyett

Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem.
Én végigálmodom az álmait,
Ő végigéli az én életem.
Ő helyettem is él, szenved, szeret,
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.
Én benne eltemetett vágyaim
Hazajáró lobogását látom.
De néha őt kísérti egy-egy álom:
Mennybe törő és földbe temetett,
Álom, amelynek folytatása
Csak bennem, az én lelkemben lehet.
Azt én nevelem, azt a gyökeret.
Titkos virágként világra hozom,
Nap felé fordítom a szirmait,
S égre festem egy halvány hajnalon.
Van egy barátom, végzetesen más,
És végzetesen mégis egy velem,
Barátságunkban épp ez a varázs.
Én benne élem égig magamat,
Ő bennem álmodja magát az égig.
Ha találkozunk egy más csillagon:
Szerepeinket talán kicserélik.

"A lelkem: Isten hangszere..."

Hiába minden, - egyre romlik
A lelkem: Isten hangszere.
A nyűtt idegek húr-hálózatán
Sátán vonója siklik, siklik,
S dallamtalan, kietlen hangzavar
Kavarog a nyomán.

Én Istenem, én Hangszer-készítőm,
És legfőbb Mesterem,
Te tudod: jót akartam,
Ne hagyj el engemet.
Ha máskép nem lehettem a Tied:
Az örökkévalóság szirtfalához
Vágd hozzá méltó haragodban
Méltatlan hangszered!

Az olvasásról

Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni.

Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében.

Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben.

Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék.

Gondold meg, hogy csak az ember olvas.

Még egy...

És még egy nap, és még egy kör,
és még egy éjszaka, és újra összetör.
És még egy dal, és még egy kín,
és még egy önmagába visszatérő sín,
még egy és még egy, ennyi hát a végtelen!

És még egy sors, és még egy tánc,
és még egy lant zenére elkopott románc.
És még egy csók, és még egy bűn,
és még egy ékezet egy sosem volt betűn,
még egy és még egy, ennyi hát a végtelen!

Még egy eskü jön hogy változunk,
még egy azt hitted egy másik,
ne nézz az égre, nem ott a vége,
még egy indulásról álmodunk!

És még egy korty, és még egy füst,
és még egy ölelés, hogy vissza mégse üsd!
És még egy vicc, és még egy blöff,
és még egy kelléktőr, mely mégis szíven döf,
és újra még egy és újra visszaérkezünk!

Még egy, aztán újra még egy,
ne nézz a mélybe, nem ott a vége!
Még egy, azt remélted más lesz ,
még egy és még egy, még egy és még egy!
Még egy ugyanoda érhetsz, még egy és még egy
még egy és még egy, még egy aztán újra még egy!

Mindegy!

...

Nem tudtam, mit rejt számomra a jövő. Heteken át a harag és keserűség kínozott, s arra következett a lankadtság. Voltál-e valaha tengeren sűrű ködben, midőn úgy tetszett neked, mintha az a majdnem kézzel fogható szürke sötétség körülzárna, amikor a nehéz, nagy hajó nyugtalanul és izgatottan tapogatja útját a part felé a mérővel, te pedig dobogó szívvel várod, hogy mi fog történni? Olyan voltam..., mint az a hajó, azzal a különbséggel, hogy rajtam nem volt iránytű, sem hangjelző, s nem tudtam mennyire van még part.

"Én most összeraklak!"

Szétesett világ

én most összeraklak,
szilánkjaidból

nem kérek magamnak.
Új kertet formázok

új betűt vetek,
újból és újra

az Égből merítek.

Merítek magasból vetni való magot
Magas Égi fáról földre hulló valót,
Kerek esztendőben Vízöntő jegyében
Magyarország helye Világ közepében.

Születni, születni Világ közepében,
Csendesen jönni Teremtő kedvére.
Felnőni, felnőni életvizet inni,
Sötétség hatalmát erővel legyőzni.

Szétesett világ, én most összeraklak,
Szilánkjaidból nem kérek magamnak!
Új hitet formázok, új betűt vetek,
Újból és újból az Égből merítek.

Nem urad és királyod

Kicsi leány, hidd el nekem:
Nincs olyan férfi,
Aki egy lány tökéletes
Szerelmi szent-áldozását megéri.
S ha volna is: hogy követelheti,
Hogy megtagadd magad?
Te Lélek vagy: kiolthatatlan Fény,
Megsemmisíthetetlen külön-lény,
Isten-gondolta külön-gondolat.
S kötötten is szabad.
Szabad.
"Semmiért Egészen"??
Istenkísértő őrült akarat
Képzelhet csak el így, rabnőjeképpen.
S hiába úgyis:
Nem lehet egészen.
Megíratott, hogy: "Az egyén szabad
Érvényre hozni mind, mi benne van,
Csak egy parancs kötvén le: szeretet."
De szeretni csak szabadon lehet.
Egyenlő méltósággal.
Külön világ, szemben külön világgal.
Az eggyéolvadásuk: csoda, ünnep.
De nincs embernek emberen hatalma.
És semmi sincsen, amit követelhet.
Azért, ha jönne modern Farao,
Ki lelked vágyik leigázni,
Az Isten képét benned megalázni
S gúlához követ hordani marasztal:
Pattanj vissza acélos daccal!
Kicsi leány, akárki lesz a párod:
Te önmagad vagy, és ő önmaga.
Együtt: Isten két iker-csillaga.
Kicsi leány, akárki lesz a párod:
Szegény, szánandó embertársad ő,
Nem urad és királyod.