Viharon túl, szélcsenden innen...

Mikor letértem az útról, pontosan tudtam,
hogy ahova lépek, ott nem nő virág.
Néztem jobbra, balra, és a lidércfény kicsalta
szememből a lámpavilág-romantikát.

Tök sötét lett minden.
Szakadt ingem gallérját felhajtom,
megrázom magam, megyek tovább
senki sincsen
viharon túl, szélcsenden innen


Aztán nekiláttam újra, pokoli zsákmánnyal a zsebemben
átgondoltam, hogy lesz a folytatás
A koboldok dögkútja és a szentlélek koszorúja között
van itt egy szimpatikus nyúlcsapás.

Így hát elindulok rajta,
nem nézek se jobbra se balra,
csak hazafelé, egyenesen,
kaland a karma,
Kicsi kincsem
viharon túl, szélcsenden innen.

Na szóval szeretlek én Élet,
mert te olyan jó vagy hozzám.
Ha néha el is vettél,
később mindent bepótoltál,
Lenn a sliccem
viharon túl, szélcsenden innen...

Túlélni

Hazugság hogy túlélni

mit gyomor nem bír el
hazugság meglapulni
amikor ütni kell

Áltatás megmaradni
lelkünk sebeivel
szabadságot pótolni
nem lehet semmivel

Fondorlat az alázat
hogy majd valamivel
kijátsszuk mit a börtön
rácsával ránk lehel

Csalás bunkerba bújni
itt csalás elaludni
és csalás szemet hunyni
ki-ki maga felel

Árulás egyezkedni
árulás elfeledni
sebet vagy igazságot
ha belehalni kell.

Útravaló

Akkor jársz jól, ha
mind közelebb lépsz ahhoz,
amitől félnél.

Az ember olyan lény, akinek meg se kottyan hét év várakozás, ha tudja, hogy Ráchel vár rá a hetediknek a végén. Még újabb hét évre is telik. Ha viszont nincs róla fogalma, hogy hová is rohan, és minek, akkor azt sincs türelme kivárni, míg a közlekedési lámpa zöldre vált.

...

van valami,
mit régóta el akarok mondani neked,
kerülve mindenféle szentimentalizmust,
még ha csillagok nélkül nem is olyan szép,
taposhatsz rajta, mint a faleveleken,
elfelejtheted, mint régen látott barátok arcát,
vagy hagyhatod lebegni közöttünk
elszabadult luftballonként,
csak ki kellene mondanom,
lazán és könnyedén,
akár egy hanyagul odavetett sziát,
eléd dobni, mint fuldokló halat,
és reménykedve várni,
visszaengeded-e a vízbe,
vagy mögéd osonni egyszer,
amikor nem számítasz rá,
és füledbe súgni,
de bárhogy döntök is,
végül nem mondok semmit,
csak nézlek,
ahogyan nyárvégi gólyák nézhetnek

fészkükre indulás előtt

Elmondhatatlan...

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.

Három okosság az új évre...

1. Amikor az ember elveszíti a szívét, akkor jár a legjobb úton és megállapíthatja, hogy van szíve.

2. Nem kell, hogy bárkivel beérjed, soha. Próbáld megkapni azt, akit szeretsz, egyébként azt kell szeretned, akit megkaptál.

3. Az élet egy nagy kaland és a problémák csupán lehetőséget kínálnak számunkra, hogy megmutassuk, hogy mire vagyunk képesek.