A lány szíve nem csitulhat el...

Szél. Beszélt a szél.
Fülembe súgott.
Szava hívott,
Mikor éj mélyén idetévedtél.
Ó, szél... beszélt a szél.
Pihentünk csend szigetén.
Te meg én.
Ha fáztál, mindig hozzám bújtál.
Szél! Beszél a szél.

Tudom, most tűrni kell,
Hogy a szél vigyen el,
Hiszen úgysincs már,
Ami megköthetné lépteidet.

Ó, szél... beszél a szél,
S én elhiszem már,

Hogy álom voltál.

"Nincs butább teremtménye az Úrnak, mint egy okos nő, ha szerelmes."

Marcus Aurelius: Rossz érzések ellenszere

“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? - Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”

“A hit látja a láthatatlant. Elhiszi a hihetetlent és eléri a lehetetlent.”

most ilyen korszak van ez már a harctér
nincs nyegle smúzolás nincs antik arcél
most már kisírom semmi nem riaszt el
hogy én szeretlek légy te bárhogy ezzel
a Föld is lakható hely lett miattad
épp csak nem veled - te aztán megadtad
ez van s hogy mennyi tartást várhatsz tőlem
nem tudom: erőm szivárog belőlem
de oly rég tartom ezt a mérlegformát
kezemmel egybeforrt az égő korlát
így te csak nyugodtan értékeld másképp
nem estem még le s nem húzódtam hátrébb
bár mint az öngyilkos cseléd a gangról

hozzád ki mernék lépni önmagamból

"Sok minden megváltozott, mióta Balu testét elvitte a vengugai vízmosás..."

Úgy érzem, szörnyű vén vagyok,

millió éves a szivem,

ezért van oly nagyon tele,

ezért ver olyan nehezen.

Ez a szív megtanult beszélni és mindenre emlékezik és engem persze érdekelne tudni a történeteit,

mert csak ő ismer igazán, csak ő tudja, mik a titkai annak a vén birodalomnak, mely a nevemet viseli.

Jó volna tudni, elbeszélni, mit látott, mit mond és miért; de nincs időm rá: a világ nem tart el a verseimért.

Milyen kár! mondom eltünődve.

Kinek kár? kérdem. Csak nekem!

És már örülök, ha beszélő

szívemről elfeledkezem.

...

fényt szórok.
fázik a térdem.
a félélet legtetején táncolok,
egyedül, mert te nem kértél fel.

virágokat festek a szememre,
hogy még annyit se lássak,
amennyit eddig sem.

nő a torony,
amiben lakom
minél később jössz,
annál többet kell másznod
ablakomból kilógatott hajamon.

részeg kisangyalok
ülnek a vállamon,
és azt hallgatják,
amit neked nem merek elmondani.

Esős reggel, megint rád talált,
Valahol érzed még az illatát,
Hajában hó volt, akkor még jó volt
Csak nézted hogyan megy tovább.

Szíved vitte mégis hallgattál,
Miatta láttad szebbnek kopott ruhád,
Miatta hitted, könnyebb az élet,
Csak nézted, hogyan megy tovább.

Néha nap még érzed,
A tegnap a múlt, ami elkésett.
Néha nap még kéred,
Az isteni szót ami szebbé tesz.
Néha nap még várod,
A fényt, ahol jó, hogy ha elfáradsz,
Elfárad lassan az út,
Nem maradunk.

Ablakból kémlelt édes Mennyország,
Titokban nézted furcsa járását,
Álmodtál róla, nem vált valóra,
Csak nézted, hogyan megy tovább.

Élére hajtogatott nagykabát,
Magadra öltöd minden éjszakán,
Tudod, hogy szép vagy, ne bánd a múltat,
Csak nézd, hogyan megy tovább.

Ennyi volt...

Nem kell vigasz, nem kell segítség, nem kell semmi.
Csönd.
Ha szeretni nem lehet, alkotni kell.