Mert még most is...

Minden este megáldalak álmaimban, te nem is tudsz róla.
Nem is tudod, mennyire szeretem okos szemeidet.
Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni,
a magányodat szeretem és lelked kételyeit,
mert örök szomorúság borzong benned,

mikor a Megismerhetetlen ajtait nyitogatod előttem.

...emberi sorsom hálásan fogadva...

...nyílt az ajtó és nyiltak jó csodák

s én boldogan botladozom tovább

idegen romokon s magamon át

s nem félek már, hogy újból elveszítsen

:két kezével egyszerre tart az Isten

s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet,

jobbja emel, és fölragyog az ünnep...

Kommunikáció -

 - az első dolog, amit ez életben megtanulunk, és a vicc az, hogy mire felnövünk, megnő a szókincsünk, és tudnánk beszélni, mégis egyre nehezebb kitalálni, hogy mit mondjunk, vagy hogy miként kérjük azt, amire tényleg szükségünk van. A nap végén akadnak olyan dolgok, amikről nem lehet nem beszélni. Akadnak dolgok, amiket nem akarunk meghallani, és akadnak olyanok is, amiket azért mondunk ki, mert nem akarunk többé hallgatni. Akadnak dolgok, amik többet érnek a szavaknál, ezek a tetteink. Akad olyan is, amit azért mondunk, mert nem mondhatunk mást. Bizonyos dolgokat magunkban tartunk, és nem túl gyakran, de néha-néha a dolgok önmagukért beszélnek.

Eljön a pillanat, amikor az egész már nem játék, és akkor vagy teszel egy lépést előre, vagy hanyatt-homlok elmenekülsz. Elfuthatnék, de az az igazság, hogy tetszik a csatamező.

;)

Hozzám tartozol

- nekem: nem.

Ülj ide mellém...

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

23

 

A szerelmes lány

 

Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.

 

...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.

 

Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.

 

(fordította: Nemes Nagy Ágnes)

Mindenütt...

Mindenütt ott vagy, ahol valaha

tudtalak, láttalak, szerettelek:

út, öröm, erdő veled integet,

falu és város, nappal s éjszaka

folyton idéz, őszi hegy s tél hava,

vízpart s vonatfütty, s mindben ott remeg

az első vágy, s a tartó őrület

huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.

Mindenütt megvagy: mint virágözön

borítod életemet, friss öröm,

frissítő ifjúságom, gyönyöröm:

minden mindenütt veled ostromol,

de mindig feljajdul a halk sikoly:

e sok Mindenütt mindenütt Sehol!  

Jobb lesz

Üresen állok

Mindennek háttal

Veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren vagy valaki mással

Megfejtesz mindenkit jófej vagy mégsem vagy jól

Tátongó ember

Veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren vagy valaki mással

Jobb lesz

Ma álmodban jöttem

A hitedben hinni

És soha semmit nem képzeltem mindig is tudtam hogy mikor mibol mennyi

De egy mosolyba bújva

Még most is az arcodra fagynék

Veled álmodni könnyebb mint egyedül ébren vagy valaki mással 

Jobb lesz

Ha igazán élnél

Én a válladról nézném végig ahogy élek

Valaki mással

Egyedül ébren

Mindennek háttal semmit se szól

Vele álmodni könnyebb mint egyedül ébren

Mindennek háttal

Igen a fonákon menni mindig

Mindennek háttal...

Két vers- (Két önzés titkos párbaja)

I

Annyira kellesz, hogy - látod -
megtanultam hallgatni érted,

annyira kellesz, hogy
álmaimból könnyedén kilépek,

annyira kellesz,
hogy téged kereslek, nem a szerelmet,

gondolataidba vegyültem,
mint anyja könnyeibe a gyermek.

II

Fáradt szemünkön összefogódzva guggol a szorongás.
El ne menekülj, most kezdjük csak látni egymást.
A mámor - rikító selyem volt csak - elszakadt -
téged szeretlek immár, nemcsak magamat

Egyszer majd minden összeköt...

Ölelésünkben összeér:

talán a szív, talán a vér. 

Az éjszakában összeköt:

talán a fény, talán a köd. 

Mi hát - mi egybetart - a lánc?

Talán szeretsz. Talán csak kívánsz. 

Mindegy. Most hozzám tartozol.

S enyém leszel valamikor. 

Egyszer majd minden összeköt:

a szív, a fény - a vér, a köd.

...

van valami,
mit régóta el akarok mondani neked,
kerülve mindenféle szentimentalizmust,
még ha csillagok nélkül nem is olyan szép,
taposhatsz rajta, mint a faleveleken,
elfelejtheted, mint régen látott barátok arcát,
vagy hagyhatod lebegni közöttünk
elszabadult luftballonként,
csak ki kellene mondanom,
lazán és könnyedén,
akár egy hanyagul odavetett sziát,
eléd dobni, mint fuldokló halat,
és reménykedve várni,
visszaengeded-e a vízbe,
vagy mögéd osonni egyszer,
amikor nem számítasz rá,
és füledbe súgni,
de bárhogy döntök is,
végül nem mondok semmit,
csak nézlek,
ahogyan nyárvégi gólyák nézhetnek
fészkükre indulás előtt