Minden megingott, mikor az utolsó
| napon csók nélkül elhagytál: üres |
| szalma lett kezeimben a kalász, |
| lepkéim elszálltak s a hegyen is |
| értelmetlenül felelt s otthagyott |
| barátom, a szél… Ellenségesen |
| hallgat ég s föld… Valaki kellene… |
| Nincs semmi kedvem egyedűl csodálni |
| a várakozásteljes alkonyat |
| mozdulatlan szépségét, s nem tudom, |
| lesz-e még erőm emberek helyett |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése