2010. december 31., péntek

Végezetül:




"Ha elég bátor vagy, hogy hátra hagyd minden megszokott kényelmed...
...legyen az akár a házad, vagy régi, keserű haragod...
...és elindulsz utadra az igazság nyomában...
...akár a földön, akár bensődben...
...és, ha utad során valóban hajlandó vagy minden történést jelként értelmezni...
...és, ha útközben mindenkire tanárként tekintesz...
...és, ha mindenekelőtt készen állsz arra, hogy szembenézz és megbocsáss magadban a legbonyolultabb valóságnak is...
...akkor az igazság nem marad rejtve előtted."

2010. december 24., péntek

"Boldog" Karácsony...


"Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra..."

2010. december 17., péntek

Isten zenekara

Szeretlek, s mást is szeretek, -
neked ez fáj,
nekem meg elszakadni. De mit 
tegyek? Nem én akartam ezt az idegen
kapcsolatot, amely 
fáj és édes és
azt mondja, hogy nem én
és nem te, nem mi, nem az ember
fontos itt, nem az ember
parancsol, hanem valaki
más, ő - mondd, mit tegyek, 
ha ő cselekszik helyettem és 
én szenvedek a bűneiért, 
az ő bűneiért,
aki olyan
nagy úr, hogy már nem is ismer 
félreértést, hiszen csak az ész
beszámíthatatlan
józansága merészel 
ellene szólni? Mit tegyek én, 
mikor az ezernevű
Szerelem tüzes nyelvei
röpdösnek körül és maga
a halhatatlan Isten
mondja, hogy minden tettem és
szavam csak az ő akarata:
minden anyag az ő
töredéke, lakása, élő
s kimondhatatlan sokaság:
ő ez az örök
keveredés, irtózatos
parányokból összerakott 
anyag- s lélek-zenekar, amely
érthetetlen zenét
játszik neki
és ő
sohasem unja meg a 
dirigálást, s tudja, hogy sohase
lázadhat ellene a kürt, 
melyben az ő
lelke parancsol, sem hegedű
melynek az ő intése ad 
életet... 


- Óh, sohase
lázadhat fel a tehetetlen
zenekar Isten ellen, aki
az elromlott darabok helyett
mindig szállíttatja magának, és
velünk, megbűvölt mesterembereivel 
szállíttatja az új
hangszereket, hogy tovább
játszhasson rajtuk, sohase
lázadhatunk fel az örök
Szerelem ellen, aki
összevissza
integet és szeszélye szerint
csendíti össze a hangokat, 
és jaj, 
mi csak a magunk 
kis muzsikáját halljuk a teljes 
zenekar időtlen
zúgásában és sohase
tudjuk meg, mit akart elmondani
istenünk az ősi csöndnek, 
a fekete csöndnek, amely
köröskörül, 
csillagvilágok határán túl,
a Semmiség páholyaiban
testtelen ül 
és ránk néz és -
és figyel és -
és nem felel.

2010. december 4., szombat

Csak azért?



Csak azért, mert az a bizonyos villanyáram
Köztünk és körülöttünk és bennünk is kiégetett
Minden biztosítékot, és kilógtak a falból
A megszenesedett drótok, és helyrehozhatatlanul
Megszakadt, elmaradt, nem is tért vissza, mert
Nem tudtunk és nem is tanultunk meg vele bánni – 
                       csak azért?
Csak azért, mert se vér, se név nem jogosít fel
Kettőnket semmi néven nevezhető kapcsolatra,
Holott anyámhoz, apámhoz, hugomhoz, az összes
Vérrokonomhoz mikor volt feleannyi
Közöm is? Csak azért, mert azután már nem a testét?
Mert már csak megváltott? Mert nem voltam képes abból,
Amit adott, megőrizni még a szépségét sem,
Csak az életemet meg az ép eszemet – csak azért?
Csak azért nincs jogunk tudni, sőt hallani sem egymásról?
Úgy, hogy ha szóba kerül, csak annyit mondhatok:
„Igaz is, mi van vele? Hogy van? Te látod őt néha?”
És ha meghalok, egy szót sem válthatunk előtte,
És ha ő hal meg majd, én csak elvegyülve hátul,
Mintha véletlenül, megyek a koporsója után.
És életemnek az a része elsüllyedt, akárcsak
Az a breton székesegyház, és hiába
Szólal meg odalent a harangja naponta:
Csak nagyritkán ha fölhallom a tenger alól.