2015. április 26., vasárnap

Kettőnk ambivalenciája

Szó, mit születésemkor
apám mondott édesanyámnak.
Szó, mit némelyek túl gyakran
és talán túl hamar használnak.



A szerelem utolsó korty rosé

szorongatva  a pultnál,

mikor szívem szemernyi közhely

szándékán szótlanul szalutál.



A szerelem Radnóti vers

anyám remegő hangján.

Az apám ringatja,

míg én fekszem a karján.



A szerelem fekete bakelit

véget nem érő csendje.

Az én fiam majd nem érti.

Szívnek szonettje.



A szerelem árva

Dosztojevszkij magánya,

dohos papírok szaga

egy fiók mélyére zárva.



A szerelem légszomj.

A pánikbeteg hét perce.

Kettőnk ambivalenciája,

mélyen az éterben.



A szerelem bölcső.

Egy bőr alá nyúló tövis-

vérvörösen hímezve-,

mely ápol, s talán kínoz is.

2015. április 24., péntek

Vers a szerelemről és a matematikáról


Oly sok idő megy el formaságra,
az embernek nincsen is élettere.
Mint ez a gondolat a szótagszámba,
napjaidba, lám, nem férek bele.

Még a magányhoz is jóval több kell,
édeskevés tizenegy-két szótag.
A szerelem ritka prímszám, kettőnkkel
elsőre nem tűnik oszthatónak.

Nem vagyok én egy kimondott gépész,
ámbár lelkileg, ha bontok szárnyat,
jön, s keresztbe húz mindent az épész,
rideg törtjele a boldogságnak.



Nézd, egy kétváltozós egyenletben,
ha kivonod magad, úgy minden borul:
csak ülünk itt, mint két ismeretlen,
ix és ipszilon megoldatlanul.

De várj, feladnunk nem kell azonnal,
azt mondják, egyre tágabb lesz a tér,
s a mi életünk is, mint két vonal
a végtelenben talán összeér.

Kit kitettek, mint egy zárójelet,
ha írni nem is, számolni megtanul.
A végeredmény: maradnék veled,
én maradnék maradéktalanul.

Egy Nimfaun délutánja




- - Iszunk is. Közben
csókoljuk, bámuljuk és szépítjük egymást.
V á g y u n k a r r a, a m i v a n.
És bízunk benne, hogy egyikünk sem ígér
másikunknak semmi olyasmit, ami
volt
lesz.