A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 23. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 23. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 24., vasárnap

23

 

A szerelmes lány


 
Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.
 
...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.
 
Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,
s nem tudja, tegnap mi voltam én.
 
(fordította: Nemes Nagy Ágnes)

2010. február 3., szerda

Huszonhárom

Egy kő esett,
de
kétszer csobbant -
háromszor kérted,
de
négyszer lobbant
lángra.

most döntsd el te: kinek a hibája.

mert ha ötödször majd rád esik,
hat darabra szakad megint,
hetedik nap
nyolcadik órájában,
várlak majd a temető
virágzó illatában;

s majd elolvassuk együtt
a kilencedik sír tizedik szavát -
örök sötét lelkem tavaszát
csodáljátok, tizenegyen körbeülve,
tizenkét bal karon tizenhárom vágást ejtve,
tizennégy csepp vért hullatva,
tizenöt felé szaladva;

tizenhat álmunkból öntünk majd jövőt,
tizenhét farkasból horgolunk bárányfelhőt...
tizennyolc év múlva pedig találkozunk,
húsz év távlatából múltunkon csodálkozunk,

huszonegy lapot kiosztva,
huszonkét sírt kifosztva

huszonhárom

2009. június 22., hétfő

23


Akik 23-án születtek részben a Merkúrral szimbolizált 5-ös hatása alatt állnak, részben pedig a 23-as összetett szám karmikus befolyását élvezik. Az 5-ös vibrálás különleges keverő hatásának tulajdonítható, hogy a pillanat hangulatától függően vagy harmonizál, vagy pedig éles kontrasztban áll az 5-ös személy zodiákus jegyének jellemzőivel. Az 5-ös ember természete állandóan változik, hajlamos önmagával összhangot teremteni és hadilábon állni. Nem könnyű kiismerni e szám szülöttjét, akinek reakciói, elképzelései úgy változnak, akár a higany, ez különösen az ikrek és a szűz jegyűekre vonatkozik, mert náluk a csapongó tulajdonságok még hangsúlyozottabbak. Az 5-ös ember érzéseiben befolyásolható, bizonytalan, könnyen túlteszi magát minden kellemetlen eseményen. Nem sérülékeny. Rugalmas karaktere kisegíti a legsúlyosabb bajból, és semmi sem hat rá huzamosabb ideig. Sorsával általában elégedett. Lételeme a mozgás és az utazás. Szüksége van az állandó változatosságra, válogat a lakhelyek, munkahelyek, színhelyek között, cserélgeti partnereit, barátait, új kapcsolatokat köt, módosítja szellemi és politikai hitét. Ha körülményei nem teszik lehetővé számára az utazást, akkor lélekben utazik, álmai elég elevenek ahhoz, hogy legalább egy időre kielégítsék háborgó belső vágyait. A 23-as szám nagyon szerencsés szám, tulajdonképpen a karmikus jutalom szimbolikája, s mint az oroszlán királyi csillagának jelképe, sok sikerrel, szép ívű karrierrel kecsegtet, többnyire egy nagylelkű mecénás, magas pozíciójú személy támogatásával. Vibrálása emberséggel, segítőkészséggel, jóindulattal ruházza fel azt, akinek ez a száma, mivel a többi szám képtelen megtörni az oroszlán erejét, legyőzni őt.