2014. június 25., szerda

Leszámoló




Én nem állok melléd többet.
Legyél szabad, úgy kell neked.
Szívedbe más úgyse csönget.
Én voltam a történeted.
Én nem szólok érted többé.
Letagadlak, úgy szeretlek.
Nem történt meg, ami történt.
Gyanús lenne történetnek.
Voltak azért pillanatok.
Többnyire az enyémeim.
Lecsúzlizlak, mint a Napot.
Időzz mások reményein!

2014. június 20., péntek

A szerelem előkészületei





Rend van. Végre kérdéstelenül.
Gyenge lüktetés a környék.
Mielőtt összesöpörnék
a színes őszt, minden kiderül.
Lehetne végre félni, csak úgy.
Mert fel fogsz majd tűnni, tudom.
Forróság a nyári utakon.
Vagy nehéz köd. Csak el ne aludj!
Néhány kedves, szerencsétlen
mondat vagy érzékeny mozdulat,
mint a szünet a zenében,
sorsoddá teheti sorsomat.
Elegáns, piros vágyunk retteg,
mint a megszorított szonettek
az eltúlzott teljességtől.

2014. június 19., csütörtök

...




Hát, elmúlt, pedig kezdetét se láttam.
Mosoly terpeszkedett a duzzadt szánkban.
A tekinteted kerestem, de nem volt.
Figyeltelek, mint bölcs kapus az öngólt.

Az éjszakai Margit-sziget látta,
hogyan sárgult egy nemmé a sok hátha.
Mesélni szerettem volna, de féltem,
hogy megölelsz az elgyengülő szélben.

x

Van úgy, hogy be kell látni. Tereket és kudarcot.
Érv, ellenérv, akármi. Felégett lelki placcok.
Van úgy, hogy be kell hunyni. Bűnöket, szempillákat.
Ha nincstelen az úrfi. Ha tárgytalan a bánat.
Határtalan a van úgy. Úgy van, ő nem is lenne.
Ha zokogásba kezdek, intsetek halkan csendre.

A KATÁK ELUTASÍTÁSA

(Hogyan kell élni, I.1.)

A Katák nagy szemű, ragaszkodó lények, Houellebecqet olvasnak és a Vérmező utcán sétálnak. Körmeik ápoltak, de ujjvégződéseik gyerekesek. Nem is gondolnak magukra felnőttként, mindazonáltal egy kifejlett Kata távolról megszólalásig emlékeztet egy felnőttre: időzítése kitűnő, lassulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.Fontos tudni, hogy egy Kata hirtelen ölel, és soha nem hiába. A Korfmann-Schwandner 1905-ös kiadása így ír a Katáról: „porcelánszínű, sima bőrükön apró bemetszés látható a köldök alatt. A 18. században úgy tartották, hogy oly hideg a Kata bőre, hogy érintésére a tűz kialszik. Keletről jönnek, mint a tegezés.” Némely korai utazók (pl. Mosberger, Kállay) kóros álmatlansággal járó betegségként írják le a jelenséget, ellenszereként ánizs teát javasolnak és mély beúszásokat tengerbe, tóba.
Egy Kata szabályos elutasítása nagy körültekintést igényel. Tekintsünk most el a Kata beszerzésének nehézségeitől, attól a hosszú és sokszor fáradtságos úttól, amely mindig egy kanapén kezdődik és elvezet majd a gangra, ahol a totális elutasítást végrehajtjuk. Koncentráljunk az évszakra. A helyes évszak megválasztása éppúgy kulcsfontosságú, mint a megfelelő Kata kijelölése. Sokan a télre, vagy – horribile! – a tavaszra esküsznek, holott köztudott, hogy erre a kényes műveletre egyedül a nyár alkalmas, annak is a legvége, az augusztus, amikor a kora esti fények már narancsba fordulnak és a tomboló évszak veszít brutális erejéből, valamint a fesztiválszezonnak is vége.
Elérkeztünk hát a ganghoz. Fontos, hogy a gang ne legyen túl magasan, de túl alacsonyan se. Legjobb, ha második emeletit választunk, hiszen könnyű belátni, milyen kellemetlen, sőt kínos helyzetbe kerülhetünk, ha elutasítás után még hatemeletnyit kell gyalogolnunk, hátunkban egy Kata tekintetével, mire kiérünk a Szondi utcai házból. (Sokan megmosolyogják, s csupán múló hóbortnak tartják az utóbbi években elterjedt „Ne nézz vissza!”-módszert, holott alkalmazásával sok kellemetlenséget elkerülhetünk.)
Ügyeljünk, hogy az elutasítás időtartama ne legyen hosszabb, mint egy perc. Vegyük fel az alapállást: testsúly a jobb lábon, karok lazán a törzs mellett, de egyik kezünket akár zsebre is tehetjük. Hagyjuk a Katát közeledni, de amikor a távolság egy ölelésnyire csökken, már csak a gesztusaira figyeljünk, a testére, a rángásaira. Kiélezett helyzet ez, komoly összpontosítást igényel, hiszen az elutasítás sikere múlik rajta. Mondjuk ki a megfelelő szavakat, fordítsunk hátat és induljunk el a lépcsőház felé. Az elutasítás ezzel megtörtént. Lefelé menet vigyázzunk a sárkányfejes korláttal, az első emeleti lépcsőfordulóban kiáll belőle egy csavar.

2014. június 12., csütörtök

Geometria





Az vagy nekem, mi magadnak sosem, 
és én benned magamnak idegen 
alakként tükröződöm. Szüntelen 
felfogni vágylak, s nem lehet. Hiszen

ahol te kezdődsz, ott nekem már végem, 
mit érzel, az te és nem én vagyok. 
Utánad nyúlnék, s csak magamat érem, 
és nem veled, magammal harcolok. 

Minek tagadjam? Közös útra vártam, 
vagy legalább egy kereszteződésre, 
ahol egymásba nyílnánk… Magyarázzam?

Hiába tágulunk bele a térbe, 
mindez csak látszat, lázálom, mese, 
mert síkjainknak nincsen metszete.

2014. június 3., kedd

Közömbös gyógyító ének

Kiírlak magamból, meggyógyulok.
Állok melletted, mint máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem.
Most úgy teszel, mintha, aztán mégsem, és én nem nézek Rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap.
Mint egy perce még.
Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz.
Már nem akarom megsimogatni a fejed, nyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan.
Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj.
De mosolygok is Rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit.
Hétköznapi leszek Veled.
Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk.
Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj.
Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye, mindegy?
Gondolsz – e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz?




Jó így?
Így jó most?
Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek.
Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással.
Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi.
A halálos közömbösség.
A csend, mint sikoly.
Így akartad, akarjuk akkor így.
Meggyógyulok.
Kiírlak.
Magamból.
Csak rám ne nézz.