2009. szeptember 20., vasárnap

Tizenegy perc

...Kinyitotta a táskáját, és talált benne egy tollat, amelyet egy áruházbanvett. Bármi megteszi.- Ezt neked adom. Amikor megvettem, arra gondoltam, hogy kénevalami, amivel följegyezhetem a gazdálkodással kapcsolatosötleteimet. Két napig használtam, addig dolgoztam vele, amíg el nemfáradtam. Egy kicsit én is benne vagyok: a verejtékem, akoncentrálásom, az akaraterőm. És most neked adom.Finoman Ralf tenyerébe helyezte a tollat.- Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyatadok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot.Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velemszemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy velelehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlemegy darabkája, amit szabad és hirtelen támadt elhatározásombanadtam neki.Ralf fölállt, odament a szekrényhez, és valamilyen tárggyal tért vissza.Átadta Mariának.- Ez egy villanyvonat egyik vagonja, amelyet kisfiúkoromban kaptam.Soha nem játszhattam vele egyedül, mert apám azt mondta, hogynagyon drága, Amerikából importálták. Ezért mindig meg kellettvárnom, hogy legyen kedve összerakni a vasutat aszoba közepén, de ő vasárnaponként általában operát hallgatott. ígyhát ez a vonat túlélte a gyerekkoromat, de nem volt benne túl sokörömöm. Ott fönt, a szekrény tetején őrizgetem a síneket, a mozdonyt,a házakat, sőt még a használati utasítást is. Volt egy vonatom, aminem volt az enyém, mert nem játszhattam vele. Bárcsak elronthattamvolna, mint a többi játékomat, amelyekre már nem is emlékszem, merta gyermek rombolási szenvedélye is hozzátartozik a világmegismeréséhez. De ez az érintetlen vonat állandóan arra emlékeztet,hogy volt egy olyan része a gyermekkoromnak, amit nem éltem meg,mert túl drága volt, és mert az apámnak nem volt kedve velefoglalkozni. Vagy talán attól félt, hogy ahányszor csak összerakjanekem a játékot, ezzel kimutatja a szeretetét, amelyet irántam érez.Mária egyenesen a tűzbe nézett. Valami történik -és ez nem a bor, ésnem is a kandalló melege. Ez az ajándékozás.Ralf is a kandalló felé fordult. Némán ültek, hallgatták a tűz pattogását.Itták a bort, és nem szóltak egy szót sem, mintha nem volna fontosbeszélni. Nem kell csinálni semmit, csak együtt lenni, egymás mellett,és nézni egy irányba.- Sok ilyen érintetlen vonat volt az életemben -szólalt meg Mária egyidő múlva. - Az egyik a szívem. Én is csak akkor játszottam vele,amikor a világ összerakta a síneket, és nem is mindig a megfelelőpillanatban.- De szerettél.- Igen, szerettem. Nagyon szerettem. Annyira szerettem, hogy amikor aszerelmem ajándékot kért tőlem, megijedtem, és elmenekültem.- Nem értem.- Nem kell, hogy értsd. Most tanítalak, mert fölfedeztem valamit, amiteddig én sem tudtam. Az ajándékot. Valaminek az átadását, ami a tiéd.Odaadni valamit, mielőtt kérnénk valami fontosat. Tiéd a kincsem: atoll, amivel leírtam az álmaimat. És enyém a kincsed: egy játékvonategyik vagonja, a gyerekkorod egy része, amit nem éltél meg. Ésmostantól magammal hordom a múltad egy darabját, te pedigmagadnál hordhatod a jelenem egy darabját. Ez nagyon jó.Mindezt szemrebbenés nélkül mondta, nem volt zavarban, úgyviselkedett, mintha mindig is tudta volna, hogy ez az egyetlen helyesviselkedés. Lassan ' fölállt, levette a kabátját a fogasról, ésmegcsókolta a férfi arcát. Ralf Hart nem adta jelét, hogy föl akarna állni,mereven bámulta a tüzet, talán az apjára gondolt.- Soha nem értettem igazán, minek őrizgetem ezt a vonatot. Maminden világossá vált számomra: azért őrizgettem, hogy egyszer majdneked adjam egy éjszaka a kandalló mellett. Ez a ház most valamivelkönnyebb lett...

3 megjegyzés:

  1. a Tizenegy percből
    ugye?:)

    VálaszTörlés
  2. Ez egy gyönyörű könyv. Ahogy most elolvastam az idézetet, újra kellemesen borzongani kezdtem.

    VálaszTörlés