2014. július 10., csütörtök

Tatjana levele




Talán elmondhatja a dal,
amit a próza sose merhet,
egyikünk se oly fiatal,
hogy eleresszük a szerelmet.

Jött, ránk nézett és elszaladt.
Hátha vissza lehetne csalni,
hátha lehet a nap alatt
valami még- amennyi, annyi.

Szorongsz, ahogy én is szorongtam,
míg írtam ezt a levelet.
Rejtőzz el itt a két karomban.

Kis herceg, gyere közelebb,
engedd el magadat nyugodtan.
Majd én vezetem a kezed.

mennyi éve




mennyi éve mennyi arcban
mennyi színjátszó alakban
tó fölött és hegy tövében
poklok közt egy foltnyi éden
ahol mégis ahol holnap
ahol biztos hajnalodhat
ahol mindegy merre honnan
ragyogásban megtiportan
ha kudarc is hogyha szégyen
víz fölött sziklák tövében
száz alakban száz szerepben
csak mi ketten csak mi ketten
és ha elmúlt mennyi év is
te meg én csak újra mégis
az idő nincs már sehol se
nézz az égre nézz a földre
nézd kitágult horizontját
pőre örökkévalóság